Az álfordítás, azaz a „ránézvést fordításra emlékeztető szöveg”, az évek során számos különböző jelenségre utalt. Többnyire úgy határozható meg, mint „szöveg, amely fordításként van feltüntetve annak ellenére, hogy nem létezik forrásszövege más nyelveken – ezáltal hiányoznak a tényleges »transzferfolyamatok« és a fordítási kapcsolatok” (Toury 1995: 40). Ebben a meghatározásban Toury Anton Popovičot követi, aki belefoglalta az 1976-os fordítástípusokról írt osztályozásába az „álfordítást” (1976: 20), aminek révén a szerző „megjelentetheti eredeti művét álfordításként annak érdekében, hogy széles célközönséget szerezzen, kiaknázva az olvasói elvárásokat”. Az álfordítások óhatatlanul sokkal többet árulnak el a célkultúra mintáiról, mint a feltételezett forráskultúra (hamisított, imitált vagy parodizált) mintáiról. Ebből adódóan, valamint a rendszerek átjárhatóságával kapcsolatos kérdések miatt az álfordítások vonzó vizsgálati tárgyat jelentenek a leíró fordítástudomány-orientált és a többrendszer-elméleten alapuló kutatások számára; „a közösség tagjai által osztott elképzelésekről árulkodnak, nem csupán a lefordított szövegek státuszával kapcsolatban, hanem azok legfeltűnőbb jellemzőit illetően is” (Toury 1995: 46).