Standage (2009: 23–24) az „An Edible History of Humanity” (m.: Az emberiség ehető története) című könyvében azt mutatja be, hogy nyelvészeti és régészeti bizonyítékok egyaránt alátámasztják, hogy a nyelvek és a mezőgazdaság elterjedése összefügg: „Ma a világ népességének közel 90 százaléka olyan nyelvet beszél, mely a Termékeny Félholdban és Kína egyes részein kialakult hét nyelvcsalád valamelyikébe tartozik, azokon a területeken, amelyek a mezőgazdaság két őshazájának is tekinthetők. A ma beszélt nyelvek, akárcsak az ételek, az első földművelő gazdáktól származnak.”. Egyes nyelvek elterjedése és használata valóban összefügg valamilyen szinten az étkezési szokásainkkal, valamint a kommunikációban és a fordításokban is nagy szerepet tölt be az élelmiszer- és agrártörténet (mivel feltételezhető, hogy a vadászó-gyűjtögetőknek és a földműveseknek nyelvek segítségével kellett kommunikálniuk, hogy kereskedhessenek egymás között). A fordítás napjainkban központi szerepet játszik az élelmiszertermelésben és az ellátási láncokban. A mai fogyasztók ízlése egyre változatosabb, ez a közösségi média befolyásának is köszönhető, mivel megannyi élelmiszerekről szóló, igényes tartalomnak biztosít megjelenési felületet, a változatos ízlés következményeként pedig a friss élelmiszerek és az importált élelmiszerek iránti kereslet nem kielégíthető. Ennek következtében a mezőgazdaság és húsfeldolgozás területein nő a vendégmunkások, valamint a bevándorló és külföldi munkások száma. Korábbi kutatások az élelmiszer-ellátással és a bevándorló munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéseket vizsgáltak, de a fordítás alapvető szerepével minden szinten (az önfordítástól kezdve a munkavállalók nyelvén készült humánerőforrás-dokumentáció elérhetőségéig) csak korlátozottan foglalkoztak, sőt néha kritikával illették. Például a közelmúltban Észak-Amerikában készült jelentések szerint a húsfeldolgozó üzemek a COVID-19-hez kapcsolódó közegészségügyi intézkedésekről és kockázatokról nem biztosítottak elegendő vagy megfelelően lefordított anyagot az üzemek dolgozóinak tájékoztatására, feltételezve, hogy az angol nyelvnek döntő nyelvként elégségesnek kell lennie (Baum, Tait, & Grant 2020). A fordítás és élelmiszerek témakörében végzett kutatások a szakirodalomban korábban az élelmiszerekkel kapcsolatos szövegekre, mint például az étlapok, receptek, címkék, valamint a kulináris turisztikai diskurzusok fordítására korlátozódtak. Azonban a kutatási metszőpont az élelmiszer és fordítás között egyre csak nő. Az utóbbi időben figyelemre méltó eltolódás következett be a szociológiai irányultságú munka és az interszekcionális szemszögek felé, hiszen gyakori téma lett a társadalmi igazságossággal és az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos kérdések megvizsgálása. Ami az élelmiszeripart illeti, a fordítás mindenütt jelen van: attól kezdve, hogy hogyan fordítják le a tápértékjelöléseket, hogy egyes ételek hogyan válnak egy kultúra „fordításává”, az éttermi kritikák vagy a közösségi médiában közzétett posztok automatizált gépi fordításán át a szakácskönyvek vagy receptek fordításáig. Továbbmenve, ha nem egy emberközpontú perspektívát veszünk figyelembe, akkor az átfedések az étel és a fordítás között megsokszorozódhatnának: a mikroorganizmusoknak az erjesztés során történő „transzlációs” kölcsönhatásától (Desjardins 2019) az embereknek az állatokkal és más fajokkal fenntartott kapcsolataiig, különösen az interszemiotikus kommunikáció és az ember-állat interakciók tekintetében (Cronin 2015), hogy csak ezt a két példát említsük.